You are here

Pályázati felhívás „Az év belsőépítésze – 2017-18” díjra

2019-ben ünnepli „Az év belsőépítésze” pályázat a 20. évfordulóját. Ezért ebben az évben különös ünnepséggel készülünk a díjátadásra.

A díjátadás tervezett időpontja 2019. május.

A 20 éves alkalomra a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter alapító ebben az évben is pályázatot hirdet „Az év belsőépítésze – 2017-18” díjra .

A Laki Péter által alapított díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.

Várjuk azokat a munkákat, amelyek az utóbbi évben készültek el, függetlenül azok nagyságától. Pályázhat kis és nagy területű épületbelső csakúgy, mint lakás, üzlet, oktatási épület, egészségügyi épület vagy más közönségforgalmi épület.
.
Örömmel vesszük a használók, üzemeltetők, kivitelezők jelölését is egy-egy általuk szeretett belsőépítészeti munkára. Ebben az esetben a jelöléseket kell eljuttatni a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatához címezve, az Építészek Házába: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. A jelölésben fel kell tűntetni az alkotás címét, a tervező nevét, elérhetőségét. A jelölések alapján a Belsőépítészeti Tagozat vezetője felkéri az alkotót a pályázat beadására. A jelölések határideje: 2019. január 15.

A pályázati dokumentáció:
A dokumentációnak nincs kötött formája, de lehetőség szerint 70x100 cm-es tablókon kérjük beadni, mert a pályázat anyagát az ünnepélyes díjátadás alkalmával kiállításon szeretnénk bemutatni.
A pályázat anyagát CD-n vagy DVD-n elektronikus formában is be kell adni.

A résztvevők köre:
A pályázaton részt vehetnek belsőépítész végzettségű (okl. építész tervező művész, okl. belsőépítész művész, okl. építőművész, okl. belsőépítész környezettervező művész) vagy belsőépítész jogosultsággal rendelkező tervezők.

A pályázatok beadása:
A pályázatokat a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatához címezve az Építészek Házába - 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2. személyesen, kivételes esetben postai úton kell eljuttatni.
Beadási határidő: 2019. január 31. – csütörtök 12 óra.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.

Kérdésekkel O. Ecker Judit tagozatvezetőt lehet megkeresni a 06/1 341-0104/ 15.mellék telefonszámon vagy az ecker.judit@art-tax.hu e-mail címen.

Kérünk mindenkit, hogy a felhívást az ismerősök és a barátok körében is terjessze.

Budapest, 2018. november 20.
O. Ecker Judit – tagozatvezető